Fuvola
-
A hangszer korai alakja már 3000 évvel ezelőtt létezett Kínában és Egyiptomban is. Európában csak a 12. század környékén terjedt el.Ekkor még egyetlen fadarabból készítették, ezért utólag nem volt lehetőség a hangolására.A 17. században már fontos szerepet töltött be az udvari zenekarokban. Egyre több versenymű és kamaramű íródott fuvolára. Itt fontos megemlíteni Johann Joachim Quantz nevét, aki fontos fejlesztéseket eszközölt a hangszeren és megírta a méltán híres fuvolaiskoláját. A ma ismert fuvolát a 19. században Theobald Böhm tökéletesítette. A hangszert fémből készítette el, billentyűkkel látta el, ezzel javítva az intonációt és a hangzást.
A fuvola a fafúvós hangszerek, azon belül az ajaksípos hangszerek közé tartozik. Valódi fúvókával nem rendelkezik, helyén befúvónyílás található. A játékos a megfelelő szájtartással irányított levegőárammal szólaltatja meg a hangszert. A fuvolát a többi fúvós hangszerrel szemben oldalsó, haránthelyzetben tartjuk. A hangokat billentyűk segítségével változtathatjuk. Bár manapság leggyakrabban fémből készül, a fafúvós hangszerek közé soroljuk. A fuvola készülhet többek között rózsa-, grenadilfából, nikkelezüstből, ezüstötvözetből és aranyból is. A hangszertest három részből áll: fej, test és láb. A fuvola hangszercsaládba tartozik a kisebb testű, magasabb hangú pikoló, a mélyebb hangú alt- és basszusfuvola is. Napjainkban tanulóhangszerek is elérhetőek, megkönnyebbítve a hangszertanulás minél korábbi megkezdését. Ilyen többekközött a kanyarfejes vagy az omegafejes fuvola, amelyek ugyanazt a hangmagasságot képviselik, de hosszuk rövidebb.
Emmanuel Pahud - Entr'acte Bizet Carmen-jából - Berlini Filharmónikusok
Rimsky Korsakov: A dongó
Gluck: Orfeusz és Euridiké - Jean-Pierre Rampal
François-Joseph Gossec: Tambourin
