Hegedű

 A hegedű több mint 300 éve nélkülözhetetlen hangszere a zenekarnak. Érzelmi skálája, lendülete és tisztán csengő szép hangzása utolérhetetlen. Mélyebb hangnemű rokonával, a brácsával egyetemben a legtöbb kamaraegyüttesnek is fontos hangszere. Kifejezőerő tekintetében a hegedű kivételesen széles hangterjedelemmel bír, a megszólaltatható hangok számának és végtelen variáció lehetőségeinek: a vibratónak (egyfajta kontrollált hangrezegtetés), a kettősfogásnak (játék két húron egy időben) és a pizzicatónak(pengetés) köszönhetően.
A XVII. század végétől kezdődően Antonio Stradivari egyedülállő erővel és bájjal rendelkező hangszereket készített, ennek köszönhetően nyerte el kulcsszerepét a hegedű a zenekarban és a kamarazenében.
Számtalan nagy művet inspirált, elég csak Bach, Mozart, Brahms és Sztravinszkij nevét megemlíteni. A hegedűművészek szintén a legbriliánsabb előadók között szerepelnek, kezdve az "ördögi"Paganinivel, akiről az a pletyka járta, hogy a sátánnal cimborál, egészen Yehudi Menuhinig.
Játéktechnika:
 A hegedűs bal kezével az álla alatt tartja a hangszert, hüvelykujjával a hegedű nyakán, míg ujjai a húrokon vándorolnak. A jobb kéz irányítja a vonót. a bal kéz a húrok hosszúságát változtatja a nyaknál a különböző pontok lenyomásával; így olyan hangok is megszólaltathatók, melyek nyílt húrokon nem.

A hegedű hangterjedelme:
 Négy húr: E, A, D, G
Legmagasabb hang: három oktávval a középső C fölött
Legmélyebb hang: G, a középső C alatt

Paganini: Caprice no.5 - Alexander Markov

 

Bach Partita No.3 in E major BWV 1006 - Itzhak Perlman