Az embert mindig elvarázsolta a pengetős hangszerek hangja, formája, a velük megszólaltatható zene szívhez szóló szépsége. Ezen instrumentumok története, fennmaradt zenei emlékeik fényesen bizonyítják, hogy szerkezetükből adódó lehetőségeik a legbonyolultabb zenei megnyilvánulásokra, kifinomult, művészi játékmódokra is kiválóan alkalmassá teszik őket. A pengetősök, a rajtuk megszólaltatott zenei világ alapvetően és döntően befolyásolta az európai zenei fejlődés irányát.
A gitár ötszáz éves európai útjának és fejlődésének kiindulási pontjaként a spanyol vihuela megjelenését érdemes alapul venni.
A vihuela, ez az új hangszer vált a spanyol zenei mindennapok részévé és az „aranykornak” is nevezett időszakban a spanyol reneszánsz zene egyik legfontosabb eszköze lett.
Nincs ez másként a barokk gitárral sem.
Erre a hangszerre komponáltak a korszak legkiválóbb zenészei, és nagyon gyorsan elterjedt az egész európai kontinensen. A legegyszerűbb zenéket könnyen el lehetett rajta játszani, ugyanakkor a bonyolultabb többszólamú darabok megszólaltatására is megfelelőnek bizonyult. A gitár az igényes, a magasabb rendű zeneművészetnek alkalmas eszközévé tudott válni.
Az itt felsorolt pozitívumai a klasszikában is kiemelkedő népszerűséget hoztak a hangszernek. A hangszerépítők és a hangszerjátékosok igyekeztek alkalmazkodni a kor diktálta zenei divatokhoz, igényekhez, elvárásokhoz.
A romantikában általánossá vált nyilvános hangversenyek közönsége egyre nagyobb élvezettel hallgatta a kor kiemelkedő gitárvirtuózainak produkcióit. Így mind új hangszertechnikájukkal, mind a zenei tartalmak és formák vonatkozásában alkalmazkodtak a változó szokásokhoz, és a gitáron megszólaltatott muzsika is mélyrehatóan átalakult.
Egy kimagasló tehetségű spanyol hangszerépítő mester, Antonio Torres a gitár arányrendszerét fogalmazta ujjá és megépített egy régi-új hangszert, a ma ismert ún.: klasszikus gitárt (másik nevén: spanyol gitár).
Ezt az újjáépített klasszikus gitárt szólaltatta meg először Julian Arcas, majd Francisco Tarrega, és az őket követő, a gitár technikáját igen magas színvonalra emelő Andrés Segovia, a XX. század egyik legkiválóbb gitárművésze, aki a világ legnagyobb hangversenytermeiben fellépve korábban elképzelhetetlen népszerűséget szerzett e hangszernek.
A gitár története a XX. században valódi sikertörténet. Nem csupán arról van szó, hogy nagyon sokan tanulnak zenét ezen a hangszeren, hanem a gitárra komponált zenedarabok, a gitárkották soha nem remélt példányszámban és választékban jelennek meg napjainkban szerte a világon. Elfogadják, és becsülik szólóhangszerként, kamarazenei partnerként, valamint az értékes zene minőségi megszólaltatójaként egyaránt.
J.S. Bach - E-dúr prelüd / Csáki András
Isaac Albéniz - Asturias / Ana Vidovic Albeniz
Francisco Tárrega - Arab Capricció / Marcin Dylla (hat különböző gitáron)
Gabriel Bianco kvartettje játszik